1925-ben Hajdúszoboszlón mélyfúrás következtében a földből kb. 1100 méter mélységből 75°C-os meleg termálvíz tört elő. Analízisek alapján megállapítást nyert, hogy a mélyfúrásból jódos, brómos, konyhasós, hidrogénkarbonátos termálvíz tört fel. A vizsgálatok kimutatták, hogy a víz tartalmaz bitument és ehhez kötodő ösztrogént, továbbá még különböző nyomelemeket: titán, vanádium, réz, cink, ezüst, stroncium, bárium és ólom formájában.
Hosszas tárgyalások után a város 1924-ben engedélyezte Pávai Vajna Ferenc bányafőtanácsosnak és Pekár Dezső geofizikusnak a kutatófúrást, amelynek célja földgáz feltárása volt - bár Pávai Vajna már ekkor sejtette, hogy termálvíz is lehet a felszín alatt. Az ún. Bánomkert délkeleti részén, a várostól északkeletre, 1925. október 26-án 1090 méter mélységből kitűnő minőségű földgáz tört fel, magával hozva a "forró aranyat", a 73 Celsius-fokos, különös illatú, barnás színű, páratlan összetételű gyógyvizet is. A városvezetés hamarosan felismerte a hőforrásban rejlő lehetőségeket, s a hatóságokkal folytatott, sokszor éles hangú tárgyalások után 1927 júliusára elkészült a fövenyfürdő, majd egy hévizes kádfürdő is. A város anyagi ereje azonban nem tette lehetővé a fejlesztést. Erre részvénytársaság alakult, amely 1928-ban megépítette az első vasbeton medencét. A belügyminiszter 1934-ben a hajdúszoboszlói fürdőt gyógyfürdővé nyilvánította.
A hajdúszoboszlói gyógyfürdő medencéinek adatai, gyógy- és wellness szolgáltatásai, nyitvatartása, belépődíjak, valamint a gyógyvíz orvosi javallatai.
[060125] Soha ennyien nem szorultak rá, hogy lazítsanak, és kicsit kényeztessék a testüket, lelküket
[2005.10.14.] Hol pihenhetünk majd a hűvös hónapokban? Itthon Magyarországon, a termálvizek országában.
A hajdúszoboszlói gyógyfürdővel kapcsolatos információk
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Gyógyfürdő [Thermal Bath] |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |